Borsányi Andrea picibaba.hu, hajanalitikus szakértő

Célom ezen a weboldalon is feltárni a hajzat nem mindennapi titkait.Hajanalitika kicsit másképp!

Borsányi Andrea vagyok, 3 éve foglalkozom fejbőr és hajanalízissel.

.

Haj –és fejbőranalitikus azért lettem, mert több mint 10 évig tartó idült fejbőr betegségemet nem tudták kezelni, ezért autodidakta módon kezdtem a kérdést kutatni, majd találkoztam e terület jeles szakértőjével, Szabó Anikóval, aki nem csak meggyógyított, hanem a mentorom is lett.

 

Célom: tapasztalataim segítségével megmutatni a hajanalízis hasznosságát a lakosságra és az orvosi tevékenységre vonatkozóan. Tanulságul szolgált számomra sok lehetőséget kipróbálva az a tény, hogy erre a tevékenységre, profi szinten végezve, hatalmas szükség van.

 

Tény, hogy a hajzat és a fejbőr betegségei rámutatnak nagy pontossággal a szervezetben fellépő problémákra. Rendkívül pontos képet tudnak adni arról, hogy milyen úton keressék a panaszosnál nem csak a fejbőr, hanem az egész szervezet betegség/betegségek okát/okait.

Legfőképpen a gyulladásokra, endokrin rendszer nem megfelelő működésére, gyógyszeres kezelések mellékhatásaira.

A fejbőr betegségei összetettek. Jelzi, hogy felborult a fizikai és/vagy lelki állapotunk. A tünetek lehetnek hajhullás, hajvesztése, kopaszodás, kis kopasz foltok a fejbőrön, korpaszerű lerakódások és még sorolhatnám.

      A vizsgálat módszere a hajas fejbőr, a hajhagyma deformációk a hajzat betegségeinek alapos feltárása, a fertőzések felismerése mikrokamera segítségével.

      A hajkezelésekhez kínált termékek delikáltak, kizárólag gyógynövények hatóanyagainak felhasználásával készülnek. Persze cégenként változnak a hatásfokok, örömömre szolgál, hogy van Magyarországon az orvosok számára is elérhető, klinikumban nagy eredménnyel használható komplett kezelési módszer, termék.

A hajanalízis első lépés a sikeres és célzott bőrgyógyászati kezelésekhez.

 

Tapasztalatom azt mutatja, hogy hozzám, akkor jönnek el az emberek, miután mindent kipróbáltak, rengeteg pénzt, energiát dobtak ki az ablakon (én is így voltam). Gondolok itt az orvostól orvosig járáshoz, a sok csoda vitaminok és csoda bőrápolókra, csalódás és a remény váltakozására!!  

 

Laikus módon próbálják a tünetet kezelni, de nem tudják, hogy ezzel csak rontanak a helyzeten. Hiszen nem ismerik az ok okozati tényezőket.

Nem is beszélve a túl sok és gyakran félrevezető információkról, melyek terjengnek a köztudatban egy cél érdekében: vásároljanak. Ezt egyed azt kenjed.

Engem, mint szakembert és volt fejbőr beteget (aki ezt mind megette és felkente) felháborít.

Ezt a sorrendet célom megfordítani és elérni, hogy évente egyszer el kell menni egy fejbőranalitikushoz, ahol megvizsgálják a fejbőrt és a hajhagymákat. Legyen olyan természetes, mint az hogy elmegyünk fogorvoshoz.

Szándékom ezzel az összefoglalóval az, hogy a hajanalízist olyan szintre emeljék fel, mint az első segélyt a fejbőr fertőzéses betegségeinek feltárására.

 

Szeretném az orvosok és a társadalom figyelmét felhívni arra, hogy aki ezzel a vállalkozással foglalkozik, igen csak megérdemli a megbecsülést, elismerést. Természetesen azt az ágát, ahol szakemberek dolgoznak, akik alapos és tapasztalatokon alapuló tananyagot tanulnak, rendkívül pontosan.

 

Munkámmal és cikkeimmel minél több embernek segíteni szeretnék, mert tudom, hogy mennyi fizikai és lelki teherrel jár a fejbőrünkön történő bármilyen változás.

Szakértőként válaszolok kérdéseire a www.picibaba.hu,  www.nőiportál.hu, www.alternativgyogymodok.hu oldalakon.

 

Egészségügyi szakközépiskolai végzettségem és nővéri gyakorlatom is predesztinált a hivatás gyakorlására.

 

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy kitűnő orvosokat mondhatok kollégáimnak, akik szakértelmükkel segítik a munkámat és vendégeim gyógyulását.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 71
Heti: 153
Havi: 1 051
Össz.: 409 657

Látogatottság növelés
Oldal: BEMUTATKOZÁS
Borsányi Andrea picibaba.hu, hajanalitikus szakértő - © 2008 - 2024 - hajnakvalo.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »